Oda Buda

Az 1800-as évek utolsó harmadában, a Margit híd felépülte után először nyaraló- és vadász­házacskákat építettek a filoxérajárvány miatt elhalt szőlőültetvények helyére Pasarét–Rózsadomb–Vérhalom környékén. Majd a két háború között számos nagypolgári villát húztak fel környékünkön a módos családok. A nagy kertekben neobarokk Kocsis-villák, Bauhaus- és klasszicista elemekkel dolgozó polgári házak nőttek ki a földből, jellemzően egy-egy família megrendelésére. A háború után a házakat a kommunisták államosították, kisajátították. Tulajdonosaikat, ha túlélték a negyvenes éveket, kitelepítették, szerencsés esetben megkapták egykori otthonuk szuterénjét, vagy társbérletben élhettek benne a melléjük költöző, suszterinasból, vasúti hordárból lett elvtársakkal. 

A mi házunkat például 1933-ban építette egy borkereskedő, kétemeletes, a felsőn az idősek laktak, az alsót gyermekük családja foglalta el. A földszinten az egyik lakás a cselédé volt, a másik helyiségben mosókonyhát alakítottak ki. Tizenegy évvel a felépülte után a tulajdonost és hozzátartozóit elhurcolták és megölték a nácik. A kommunizmusban az emeleti lakást szétszabdalták egy nagyobbra és egy garzonra, a cselédlakás melletti mosókonyhából pedig szintén lakást alakítottak ki. A kert viszont megúszta a rendszerváltást: az épülettel egyidős hárs illatozik benne, onnan ugrik át a mókus a platánra, amelynek gazdag élővilága van a madaraktól a pajorokig. Ilyenkor, nyaranta cikáznak itt a gyíkok, egyszer láttam, ahogy egy szajkó elkapta az egyiket, de kiejtette a csőréből.